2012. augusztus 11., szombat
2012. augusztus 10., péntek
2012. augusztus 9., csütörtök
Personal Star 1. fejezet
Hát, itt is lenne az egyik ficem, amit írok. Ez még a Jrock/Kpop kategóriába tartozik, és ez is Boys Love témájú lesz, tehát az erre allergiásak AZONNAL hagyják el a szobát! ^-^
Personal Star
1.fejezet – Első pillantás
Újabb
nap, újabb kliens. Nem véletlenül választottam ezt a munkát hivatásomnak.
Szeretek új embereket megismerni, és fényképezni, így nem sokat gondolkodtam a
fotós szakmán.
A
modelljeim legtöbbje profi, tudják, mit kell tenniük, és, hogy én mit várok
tőlük, de azzal is tisztában vannak, hogy a kemény munkáért cserébe tökéletes
eredményt mutatok fel. Choi Minho precíz, nagy gonddal készített képei tettek
híressé rengeteg – mára profi – modellt. Így most már mindenhova hívnak
kattintgatni, és nagyon sokféle felkérést kapok. A menedzserem, Onew sorban
kapja a leveleket. Nagyon elégedett vagyok magammal. És hiába a sok
elkényeztetett sztárocska, azért mégiscsak azt csinálom, amit szeretek, és ez a
fontos, nem?
- Jól van, Jessica, szép munka volt. Végeztünk is – pillantok
fel a kamerám kijelzőjéről.
Jessicát már régóta ismerem, az első kuncsaftjaim egyike, és
saját bevallása szerint nem bízná másra a portfóliója elkészítését, ugyanis egy
amerikai ügynökség ajánlott neki munkát, és kértek róla új képeket.
- Köszönöm szépen, Minho. Akkor nem lesz gond, holnapra
készen lesznek?
- Igen. Megcsinálom a retusálást, és délelőtt át is küldöm.
Te pedig kiválogatod azokat, amiket ki szeretnél nyomtattatni.
- Hálám üldözni fog! – ölel át.
- Semmiség, remélem külföldön is sikered lesz.
Miután elköszönünk egymástól, és Jess elmegy, én gyorsan
összepakolok, és indulnék haza, de Onew megállít.
- Figyelj csak, Minho, holnaputánra van valaki beírva?
- Tudtommal nincs, de te vagy a menedzser, te tartod számon
az ilyeneket – nevetek, mire bólint.
- Jó, jó, én is így emlékeztem, csak gondoltam megkérdezem,
mert akkor jönne egy fiatal srác.
- Egy fiatal srác?
- Igen, húsz éves. Pár éve fedezte fel az egyik énekeseket
szponzoráló cég, és most csinálnának róla egy új fotósorozatot.
Szóval egy újabb énekes… Kár érte. Valószínűleg tök
normális, kedves srác volt, de mostanra minden bizonnyal már elszállt magától,
és egy narcisztikus, felfuvalkodott hólyag lett belőle. Nem ő lenne az első
ilyen, de egy szót sem szólok, nem az én dolgom.
- Mikor jönne?
- Délelőtt. Délután interjúja lesz.
- Részemről rendben van – vonok vállat, mire Onew előveszi a
telefonját, és pötyögni kezd.
A műteremből kilépve Kibum vár, a stylist.
- Onew neked is szólt a kis énekesről? – kérdezi, minden
kertelés nélkül.
- Aha. Neked nem gond?
- Dehogy is. Mit tudunk róla?
- Gyakorlatilag semmit, csak azt, hogy húsz éves.
- Ajh, olyan fiatal? – szőke stylistom csalódott arca láttán
nevetésben török ki.
- Hát, ez van. Lecsúsztál róla. Majd legközelebb – veregetem
meg a vállát.
Sosem ítéltem el Kibumot azért, mert a fiúkat szereti,
elvégre a munkám során nem egyszer tapasztaltam már, hogy a szépség nemtől
abszolút független.
- Mára végeztünk? – kérdezi nyújtózkodva Kibum.
- Igen – pillantok az órára. – Már éppen itt az ideje, lassan
fél tíz. Holnapután találkozunk, élvezd ki a vasárnapodat! – intek kedvenc
stylistomnak, majd felkapom a kabátomat, és elindulok kifelé az épületből.
Hazaúton nem sok minden jár a fejemben, inkább az alvásra
próbálok ráhangolódni. Ez viszonylag gyorsan sikerül. Amint hazaérek, gyorsan
lezuhanyozom, és szinte közvetlenül azután, hogy befekszem az ágyamba,
elalszom.
Másnap viszonylag sokáig alszom. Tíz órakor kecmergek ki a
hálószobából, és kapcsolom be a gépemet. Gyorsan átretusálgatom Jessica képeit
– szerencsére nincs sok dolgom velük –, és átküldöm neki.
Megnézem az e-maileimet, hátha jött új, bár nem várok
senkitől. Ahogy sejtettem, csak Onew-tól érkezett egy, még hajnali negyed
egykor, az is csak a fotózás részleteit taglalja. Egyszerű, kopottas háttér,
antik hatású, vöröses bőrfotel, égősor… Mi a bánatot akarnak ezek? Semmi
ésszerű koncepció, csak valami random hülyeség? Kíváncsi vagyok, Kibum mit
kapott a ruhákkal kapcsolatban.
Hogy legyen valami ihletem, a neten próbálok keresni olyan
képeket, amik hasonlítanak a fejemben megjelenő kompozíciókhoz. Leginkább
bútorokat keresgélek. Hmm, ez a fotel például hasonlít ahhoz, amit még régebben
egy vámpíros fotósorozathoz használtunk, bár az talán egy kicsit kopottabb… Nem
baj, az tökéletes lesz. Igaz, fogalmam sincs, hogy ők hogy gondolták. Ha
legalább ismerném az énekest… Megpróbálhatnám a vonásaihoz igazítani a
terveimet.
- Eh, nem segítenek túl sokat…
Ebben a pillanatban megkordul a gyomrom. Hát persze, enni is
kéne. Gyorsan rendelek valamit a kedvenc éttermemből, majd kikapcsolom a gépem,
és inkább beülök a tévé elé, amíg megjön az ebédem.
Alig kell fél órát várnom, máris élvezhetem a finomságokat,
ez van, ha az ember törzsvendégnek számít.
Ebéd után újból megpróbálom összeszedni a gondolataimat,
lejegyzetelni őket, valamint lelkiekben felkészülök, hogy egy hisztis,
primadonnát játszó, egoista srácot kell rávennem az együttműködésre.
Ezekkel a gondolatokkal merülök álomba.
~
Reggel az ébresztőmre kelek, mint minden munkanapon.
Leállítom, majd kikecmergek az ágyból, lezuhanyozok, felöltözök, és megiszom a
reggeli kávémat. Szokásos reggeli rutin. Amit viszont furcsállok, hogy, bár
hétfő van, semmi nem sikerült eddig rosszul. Normális esetben már eltörtem
volna három bögrét, elszakítottam volna valamit, bevertem volna a lábamat, és
magamra borítottam volna a frissen főzött kávét. Középiskola óta ősi ellenségek
vagyunk a hétfővel, pont ma adná meg magát?
Negyed óra múlva már – csodával határos módon – az autómban
ülök, ami minden gond nélkül elindul, ráadásul még a szokásos reggeli dugókat
is elkerülöm (pedig nyolc óra felé jár az idő).
- Na jó, ez már gyanús. Valami tuti balul fog ma elsülni.
A műterem előtt még utoljára ellenőrzöm, mindent bepakoltam-e.
Miután látom, hogy semmi nem hiányzik, elindulok befelé, ahol már Kibum vár.
- Jó reggelt, Minho-hyung!
- Neked is. Meglepő módon, most jó is, nem csak reggel.
- Hétfő ellenére?
- Ja – bólintok. – De, ami késik, nem múlik.
- De bölcs vagy – nevet, majd visszafordul a cuccaihoz, és rendezgetni
kezdi őket, én pedig bevonulok a műterembe, és elkezdem beállítgatni a
fényképezőgépemet.
Pár perccel később Onew csatlakozik hozzám, miközben pár
staffos srác a kellékeket rendezgeti.
- Megérkezett a kliens. Kibum most csinosítja, bár nem igazán
van rá szüksége…
- Onew, mindenki szép, aki sztár – mondom flegmán. – A
közönség csak a tökéletes emberekért rajong, ezek a cégek pedig azt a látszatot
keltik, hogy a sztárjaik tökéletesek. Pedig te tudhatnád, hogy senki nem az.
- Majd kíváncsi leszek, mit mondasz, amikor meglátod őt.
Erre nem válaszolok, csak megvonom a vállam. Én igyekszem a
személyiséget is figyelni a modellekben, az embert a maszk mögött. Ez
szerencsére sokszor sikerül, így viszonylag könnyedén ki tudom ismerni az
embereket. Apró gesztusok, beszédstílus, a többi emberrel szembeni viselkedés…
Mind rengeteget elmond az adott emberről.
Alig fél óra múlva már minden készen áll a fotózásra. A
berendezés kellemes hangulatúra sikerült, a mennyezetről égősorok lógnak
lefelé, és a gépemet is beállítottam.
- Akár jöhet is – mondom az egyik segédnek, aki erre bólint,
és szalad, hogy szóljon Kibumnak, hogy lassan fejezze be a szöszmötölést. Így
is, úgy is retusálva lesz a kép, minek egy kiló smink?
Két perccel később nyílik az ajtó, és Onew nyomában
megérkezik a…
- Minho, csukd be a szád, különben belerepül a légy – súgja
Kibum, aki időközben valahogy mellem keveredett, de csak tompán hallom a
szavait.
Te jó ég, ez a fiú a legszebb lény, aki valaha láttam.
Csinos, fiatal arcát hosszú, világosbarna haj keretezi. Félénken mosolyogva
takargatja magát, ugyanis Kibum csak egy fehér leggingset és egy sötét,
átmenetes rövidnadrágot adott rá, trikót, vagy pólót nem.
Megbabonázva meredek a szépségre, alig fogom fel, hogy
előttem áll, és a kezét nyújtja felém. Végre magamhoz térek, és meg tudok
szólalni.
- Nagyon örülök, hogy végre személyesen is találkozhatunk. A
nevem Choi Minho.
- Én is örülök, már sokat hallottam magáról. Én Lee Taemin
vagyok. Remélem, jól tudunk majd együtt dolgozni.
- Kérem, nyugodtan tegezzen – mondom zavartan, elvégre az
eddigi munkatársaim mind tegeztek, mert vagy idősebbek, vagy velem egykorúak
voltak – na, nem mintha öreg lennék. Vagy csak szimplán lenézőek voltak.
- Akkor viszont te is – mosolyodik el.
Uramisten, még soha nem láttam ilyen gyönyörű mélybarna
szemeket. Pont olyan a színe, mint a csokoládénak. Talán kicsit sok ideig
merültem bele Taemin szemeibe, mert a mellette álló, kábé velem egykorú férfi
megköszörüli a torkát.
- Elnézést – mondom zavartan, majd neki is kezet nyújtok. –
Choi Minho, nagyon örvendek.
- Én is örülök, Kim Jonghyun vagyok, Taemin menedzserének
asszisztense. A menedzser úr rendkívül sajnálja, de nem tudott eljönni, de sok
sikert kíván. Én magam már láttam pár munkáját, igazán remekül dolgozik.
Barátságos, nyílt tekintettel néz rám, még akkor is
mosolygott, amikor a torkát köszörülte, mintha szórakoztatná, amit lát.
- Öhm, akkor kezdjük is el a fotózást – fordulok Taemin
felé, aki bólint és az alsó ajkát beharapva belép a díszletek közé.
Címkék:
1. fejezet,
boys love,
fanfic,
fanfiction,
personal star
Nahát, először is: halihó! ^-^ Leginkább azért hoztam létre ezt az oldalt, hogy feltöltsem a fanfictionokat, amiket írok, és egy-két rajzomat. Az előbbiekből kiderül, hogy művészpalánta vagyok, de nem komoly szinten. Csak hobbiból írogatok, és gondoltam, hátha van valamelyikre kereslet... Remélem a továbbiakban jól fogja érezni magát az, aki idevetődött ^-^ ( WARNING: erős Jrock- és Kpop-mánia várható, senki lelki épségét nem garantálom xD)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)